Smile to me, Smile for me

Egyszer egy egyetemen egy öreg szórakozott kissé már-már amnéziás filozófia professzora. Biztos hallották, már a matematika professzor esetét, aki a katedrán fel alá járkálva adott elő. Úgy belemelegedett az előadásba, hogy az egyik fordulót elvétette és leesve a katedráról mérgében morogva tápászkodott fel: „Szenilis vén bolond, már számolni sem tudsz!”. Hát a szóban forgó professzor is hasonló jelenség volt. Megbocsátó mosolygással üdvözölték kollégái, és túl nagy respektje diákjai körében sem volt. Egészen addig, míg nem feladatként kapta, hogy beszéljen az emberek életútjáról. Főnökei úgy gondolták, hogy túl sok kárt nem nagyon lehet okozni, egy ilyen témakörben és az öreg amúgy is hamarosan nyugdíjba megy.

Az előadás nem kezdődött valami jól, mert professzorunk diákjaival becipeltetett a katedra asztalára egy marha nagy befőttes üveget, meg három bazi nehéz dobozt. Mondták is a diákok, egymás között, hogy az öreg, ma különösen flúgos.

Megkezdve előadását, megkérte az egyik diákot, hogy nyissa ki az első dobozt és töltse tele annak tartalmával a befőttes üveget. A diák meglepetve tapasztalta, hogy a doboz tele van nagyobb kövekkel. Tele is rakta velük a befőttes üveget, úgy, hogy egy darab sem fért már az üvegbe.

Az öreg megkérdezte hallgatóit:- Ugye tele van az üveg?- Igen – hangzott a válasz.

Ezek után kinyittatta a második dobozt, és az ott található kisebb átmérőjű köveket is belerakatta az üvegbe, a nagyobb kövek mellett volt még hely. Az üveg ismét megtelt, a kérdés ismét elhangzott: - Ugye tele van az üveg? - Igen – hangzott a válasz.

Ekkor elővették a harmadik dobozt, amiben finom homok volt és a kövek közötti rések engedte helyre betöltötték azt.

És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok- leendő családjuk, az egészségük, a gyermekek és a barátok – ha minden mást elveszítenének, akkor is teljes maradna.

A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkájuk, a házuk, az autójuk.

A homok- az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltik be először, akkor nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.

Ugyanez történik az életünkkel.

Ha minden idejüket és energiákat az apróságok megszerzésére fordítják, nem marad hely a költségvetésben azokra a dolgokra, amelyek igazán fontosak az Önök számára.
Először a kövekre kellene odafigyelnünk. Azután jöhet a kavics, legvégül a homok. Ha a homokra építkezünk el fog nyelni.

Nagyanyáink anyukái tudták ezt. A családi költségvetés feneketlen tölcsérébe először azt a pénzmennyiséget csurgatták bele, amiből a jövőjüket, az öregségüket alapozták meg, és ami maradt azt élték föl.
Manapság pont az ellenkezője történik. A mának élünk. Még elméleteket is gyártunk hozzá. Amikor meg megöregszünk, ott a nagy semmi. Pont fordítva töltögetjük a befőttes üveget. Pénzköltésben, meg világbajnokok vagyunk. Feléljük, amit csak lehet, és ami marad, azt tesszük el.

Hát kérem alássan általában semmi sem marad, jobb esetben. Azért mondom, hogy jobb esetben, mert ráadásul „csodálatos” hitelkonstrukciókkal is bombáznak bennünket nap, mint nap. És fordított gondolkodásmódunkból adódóan azt is elköltjük, amit még meg sem szereztünk.

A választás az Önöké, ki-ki döntse el magában mi a jobb, tartozni, vagy nyugodtan élni.