Egy sose hallott élet...

Egy pillanatra eldöntöttem, hogy békén hagyom őt.
De nem bírtam sokáig, mire visszafordultam...
A látvány megrázó és fájdalmas volt... A földön fekve... élet és elmúlás közt gyötrődik.
Fejemet elfordítanám, mert fáj, de félek, ha megteszem eltűnik...
Szememből egy könnycsepp gördül le, s letérdelek mellé.
Vékony, törékeny kezét felém nyújtja. Most veszem csak észre.
Keze átlátszó... A nevem súgja még jó pár név közt, s utánuk súgja.
"Én ezt nem akarom..." A szívem sajog... Fejem lehajtom, majd záporozni kezdek a könnyek,
halkan, akár ahogy a bánat lopódzik be szívembe...
A fának dőlök... s ölembe veszem. Egyik kezemmel átkarolom, a másikat fejére teszem.
Érzem... nagyon is érzem a fájdalmát, s a folyamatosan legördülő könnyeket.
Nem... most nem hagyom... Most nem hagyom, hogy kivegyétek kezemből.
Még csak egyetlen percet... sőt órát hagy töltsek el vele.
S ha végül át is kell adnom, bárkinek nem adom át...