Gyermekként kezdtem... s folytattam. Így épült, folyamatosan.
Mikor még gyermek voltam, nem építettem. Vagy ha építettem is egy-két játék közt, megrajzoltam az alapját, aztán néha-néha építgettem. Nem érdekelt túlságosan a vár, bár akkor is értek sérelmek, nem tudhattam, hogy ez a vár majd segít lepergetni, minden szót, amely hol kő, hol kavics formájában érkezett. Később mikor tanulni akartam, újra megkaptam ezeket a lövedékeket és egyre jobban csak fájtak és bántottak. Sok év elteltével megtaláltam, azt ami segített felismerni a váram fontosságát. S a lövedékeket melyekkel támadtak engem, felépítettem váram. Aztán egyre jobban és jobban építkeztem ezekből, hisz kaptam eleget régen, s most is. Elkészült, de még maradt miből építkezzem. Elkezdtem építeni váram külső falát, mikor ezt meglátták magukhoz fogadtak, vidám voltam és szabadidőmben néha-néha építettem ezt a falat.Ekkor kaptam első éles kést, amely elért szívem legbelső mélyébe. Fájt, irdatlanul fájt... De észrevettem, hogy a seb amelyből vérzek megerősíti a váram építő elemeit, sőt... megsokszorozta az akkor kapottakat. S jött egy lány segíteni, s megvédett (bár ezt már csak később vettem észre), de én vakságomban nem foglalkoztam vele. Később megbékéltem visszamentem, bár védtem magam. De aztán újra megbíztam bennük, nevettem, örültem. De újra jött a kés, most már név szerint... szám szerint három...aztán jött egy tompa tőr is. Mert tőle nem vártam volna... Hihetetlenül fájt... elvesztettem minden hitem bennük... egy lány ismét megvédett, ismét ott volt, de most már nem voltam vak. S elkezdtem újra építeni váram, folyamatosan. Ekkor tájt jelent meg egy lány... nem öltött igazán formát, de ott volt. Segített építeni a várat. Ő akkor építette, amikor én képtelen voltam rá, s később megmutatott minden egyes követ, melyet hozzáépített és elmagyarázta jelentésüket, és segített minden egyes darabnak értelmet nyerni.
Azóta a lány formát öltött, gyönyörű szép és okos lány lett.
A barát, ki megvédett eltávolodott, bár néha megveti lábát váramban.
Jöttek újak, volt aki ment volt aki maradt. S van aki ki, s be jár a nyitott kapun. Bár furcsa módon, akiket nem akarok a váramban látni, nincsenek ott.
S a várammal, a kastélyommal mi lett? Milyen lett, azt kérded? Erős. Bár van egy sérthető pontja, melyet feszegettek... de van egy rossz hírem. Nem fogod tudni ledönteni, mert ott lesz ő aki megfogja, s nem leszel képes ledönteni. Az évek során a várvédőmhöz, még 3-man csatlakoztak.
Ketten folyamatosan segítik a lányt. Egy pedig a vár urának legkedvesebb személyét védi, bár ez változó, hisz több helyen is képes egyszerre lenni. A váramnak tornyában lakom én, s ha bánat ér oda bújok gyáván.
A barátaim a 3. gyűrűben mászkálhatnak,de csak ott akarnak lenni, máshova nem is akarnak menni, hisz minden jó megtalálható ott. A legjobb barátaim a 2. körben vannak, mert őket már érdekelik az én problémáim és engem is érdekelnek az ő problémáik, minden egyes részletig, csak egyszerűen nem akarok túl tolakodó lenni a kérdéseimmel. És mi van az 1. körrel? Oda, amióta megvan a rendszerem csak 2 embert engedtem be, bár egyiktől féltem a hozzám vezető utat. Bár ahogy nézem elkerüli, s nem is kíván feljönni. A másik pedig fél, de pont ezért szeretem annyira. S van még egy ember, s neki még a kulcsot is átnyújtanám! Bár ezt még nem veszi észre. De nem is baj... ha boldog úgy ahogy most van... nem bánom... bár könnyel a szememben, pillangókkal a hasamban, de nem bánom.
S ekkor súgja, ha mellettem van, S ordítja, ha távol, hogy:
Mosolyogj a világra és ott leszek én is!
Mikor még gyermek voltam, nem építettem. Vagy ha építettem is egy-két játék közt, megrajzoltam az alapját, aztán néha-néha építgettem. Nem érdekelt túlságosan a vár, bár akkor is értek sérelmek, nem tudhattam, hogy ez a vár majd segít lepergetni, minden szót, amely hol kő, hol kavics formájában érkezett. Később mikor tanulni akartam, újra megkaptam ezeket a lövedékeket és egyre jobban csak fájtak és bántottak. Sok év elteltével megtaláltam, azt ami segített felismerni a váram fontosságát. S a lövedékeket melyekkel támadtak engem, felépítettem váram. Aztán egyre jobban és jobban építkeztem ezekből, hisz kaptam eleget régen, s most is. Elkészült, de még maradt miből építkezzem. Elkezdtem építeni váram külső falát, mikor ezt meglátták magukhoz fogadtak, vidám voltam és szabadidőmben néha-néha építettem ezt a falat.Ekkor kaptam első éles kést, amely elért szívem legbelső mélyébe. Fájt, irdatlanul fájt... De észrevettem, hogy a seb amelyből vérzek megerősíti a váram építő elemeit, sőt... megsokszorozta az akkor kapottakat. S jött egy lány segíteni, s megvédett (bár ezt már csak később vettem észre), de én vakságomban nem foglalkoztam vele. Később megbékéltem visszamentem, bár védtem magam. De aztán újra megbíztam bennük, nevettem, örültem. De újra jött a kés, most már név szerint... szám szerint három...aztán jött egy tompa tőr is. Mert tőle nem vártam volna... Hihetetlenül fájt... elvesztettem minden hitem bennük... egy lány ismét megvédett, ismét ott volt, de most már nem voltam vak. S elkezdtem újra építeni váram, folyamatosan. Ekkor tájt jelent meg egy lány... nem öltött igazán formát, de ott volt. Segített építeni a várat. Ő akkor építette, amikor én képtelen voltam rá, s később megmutatott minden egyes követ, melyet hozzáépített és elmagyarázta jelentésüket, és segített minden egyes darabnak értelmet nyerni.
Azóta a lány formát öltött, gyönyörű szép és okos lány lett.
A barát, ki megvédett eltávolodott, bár néha megveti lábát váramban.
Jöttek újak, volt aki ment volt aki maradt. S van aki ki, s be jár a nyitott kapun. Bár furcsa módon, akiket nem akarok a váramban látni, nincsenek ott.
S a várammal, a kastélyommal mi lett? Milyen lett, azt kérded? Erős. Bár van egy sérthető pontja, melyet feszegettek... de van egy rossz hírem. Nem fogod tudni ledönteni, mert ott lesz ő aki megfogja, s nem leszel képes ledönteni. Az évek során a várvédőmhöz, még 3-man csatlakoztak.
Ketten folyamatosan segítik a lányt. Egy pedig a vár urának legkedvesebb személyét védi, bár ez változó, hisz több helyen is képes egyszerre lenni. A váramnak tornyában lakom én, s ha bánat ér oda bújok gyáván.
A barátaim a 3. gyűrűben mászkálhatnak,de csak ott akarnak lenni, máshova nem is akarnak menni, hisz minden jó megtalálható ott. A legjobb barátaim a 2. körben vannak, mert őket már érdekelik az én problémáim és engem is érdekelnek az ő problémáik, minden egyes részletig, csak egyszerűen nem akarok túl tolakodó lenni a kérdéseimmel. És mi van az 1. körrel? Oda, amióta megvan a rendszerem csak 2 embert engedtem be, bár egyiktől féltem a hozzám vezető utat. Bár ahogy nézem elkerüli, s nem is kíván feljönni. A másik pedig fél, de pont ezért szeretem annyira. S van még egy ember, s neki még a kulcsot is átnyújtanám! Bár ezt még nem veszi észre. De nem is baj... ha boldog úgy ahogy most van... nem bánom... bár könnyel a szememben, pillangókkal a hasamban, de nem bánom.
S ekkor súgja, ha mellettem van, S ordítja, ha távol, hogy:
Mosolyogj a világra és ott leszek én is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése